A 60. Luxardo kupát rendezték a hétvégén Padovában.
Itthon a kadet korú kardvívók Országos Bajnoki címért vetélkedhettek.
Természetesen mindkét helyszínen KVSE-s versenyzőkkel a páston, akik ezúttal sem maradtak érem nélkül.
Közel 200 kardvívó gyűlt össze a világ minden tájáról, köztük a magyar válogatott, Decsi András vezetésével. Ez a legrégebbi kard Világkupa verseny, melynek története során hét kiváló vívónk állhatott a dobogó legfelső fokára, köztük a jelenlegi csapatból Decsi Tamás és Szilágyi Áron.
Hozzájuk csatlakozott most a nyolcadik, Szatmári András, a hétvégi győztes.
Szilágyi Áron 5. helyezést ért el. Csapatunk másik két tagja a főtábla első mérkőzésén búcsúzott.
Decsi Tamás vezetett az olasz Ochiuzzi ellen, ám a londoni olimpia ezüstérmesének sikerült fordítania.
A csapatversenyek során Tamásnak sikerült a fordítás a franciák elleni utolsó mérkőzésén, ahol már a négy közé jutás volt a tét, miután a 16 között Törökországot biztosan győzték le a mieink.
A bronzéremért az oroszokat legyőző iráni csapatot meggyőző fölénnyel múlta felül kardcsapatunk. Tamás 5:0 és 5:2-es győzelme után Gémesi Csanád is pástra léphetett.
Áron végig remekül forgatta kardját. Kardvívóink jó formát mutatva állhattak a dobogóra, s hazatérve már készülhetnek a varsói VK küzdelmeire.
A Gerevich sportcsarnokban a legjobb kadetvívók Bajnoksága a korosztály utolsó versenye volt a plovdivi EB előtt.
A KVSE legjobbja Baaken Mátyás 1 találattal maradt le a dobogóról és kissé szomorkodva vette tudomásul az ötödik helyet.
A csapatversenyen a döntőig azután remekelt, s így társaival előbb az MTK, majd a VASAS csapatát győzték le.
A döntőben a BVSC kissé váratlanul jobbnak bizonyult csapatunknál, így maradt az ezüstérem.
- BVSC
- KVSE (Baaken Mátyás, Mogyorósy Márton, Kovács Marcell, Majzik Máté)
- VASAS
Baaken Mátyás február végén Plovdivban Európa Bajnokságon, majd áprilisban Világbajnokságon képviselheti a Kertvárosi Vívó Sport Egyesületet a magyar válogatott tagjaként.
Juniorjainknak Franciaországban és Spanyol országban lesz Világkupa versenyük.
Hajrá Hegedűs Marci !!!
Hajrá Kern Bianka !!!
Hajrá KVSE !!!
Hajrá magyar kard!