Nemzetközi kardválogató versenyt rendeztek a Gerevich Aladár sportcsarnokban ötven vívó részvételével.
Négy fiatal versenyzőnk állt rajthoz edzőjükkel, Decsi Tamással bizonyítva, hogy már a felnőtt mezőnyben is próbálkozhatnak.
A csoportmérkőzések után válogatott versenyzőnk veretlen maradt, míg Hegedűs Marci és Baaken Matyi négy győzelme mellett csak egyszer talált legyőzőre.
Szép teljesítmény még akkor is, ha a legjobb 32 után már nem sikerült továbblépniük. Készülhetnek a következő versenyeikre. Hegedűs M. a dourdani Világkupára, Baaken M. pedig a hétvégi Kadet Országos Bajnokságra, ahol társaival az aranyérem megszerzése a cél.
Ez volt a célja olimpikon kardvívónknak, Tamásnak is, aki ezt magabiztosan teljesítette, előbb válogatott vívótársát Gémesi Csanádot, majd a döntőben az olasz Scbraga-t legyőzve.
A díjakat a frissen kinevezett kardkapitány, Decsi András adta át.
Vezetésével a hétvégén legjobbjaink Padovában a Luxardo kupán állnak rajthoz.
Nemzetközi Kardválogató 2017.01.28
Végeredmény:
- Decsi Tamás KVSE
- Stefano Scbraga ITA
- Stefano Sceppi ITA
- Gémesi Csanád Gödöllő
A legfiatalabbak Nagykanizsán szerepeltek korosztályos versenyen, szombaton és vasárnap Hajdú Béla és Kocsis Zsolt mesterek vezetésével.
Eredmények:
Gyermek leány: 10. Boros Luca
Gyermek fiú: 6. Miszti Gyuri
Újonc fiú: 5. Szabó Marci
Serdülő fiú: 6. Baaken Solt
A közel háromszáz főt felvonultató Országos korosztályos versenyen egyesületünket 14 versenyző képviselte.
A jövőben is Citius, altius, fortius!!!