Tashkentben szerepeltek világkupa versenyen válogatottként legjobbjaink, a lányoknál Rácz Brigi és Decsi Linda, elsőéves junior illetve kadet korúként nem vallottak szégyent, második harmadik legjobb magyarként végeztek a 32 közt. Decsi Linda közel állt a 16-ba kerüléshez. Csapatunk a kilencedik helyen végzett, igaz nem rajtuk múlt!
Decsi Hunor juniorban és kadetban is szerepelt. Kadettek között hajszálra volt a legjobb nyolctól.
Távollétében lehetőség volt az aranyra a serdülők közt idehaza, ez végül a Metropoliszos Pethő Rolandnak sikerült.
Négy Kertvárosi finalista közül érem végül Poór Botondnak jutott.
Az újoncoknál Markos Norbert jutott nyolc közé. Gyermek korosztályban jónéhány tehetségünk első versenyén szerepelt.
Ricky Sheng, aki egyenesen Új Zélandról költözött hozzánk, hogy a KVSE színeiben vívjon két korosztályban is 12 között végzett.
S akkor a lányok, hát itt ugye nem volt mese…
Erős Abi két korosztályban nyert, ez sem hétköznapi. A gyerek lányoknál több győzelemmel jelentkezett be Johanna, aki kicsi, de…. Erős!
Bora és Boróka bronz, Babitsra goldolva.
Mátyus Mira mindkét korosztályban döntős. Szepesi Hanga a serdülő lányok közötti győzelme szinte papírforma, magabiztosan szerezte meg az aranyérmet egy tussal.
Úgy látszik manapság lányaink nemcsak szépek, hanem ügyesek is!
Szállhat hétfőn a KVSE himnusz!
| Újonc Fiú kard: 8. Markos Norbert | Gyermek Lány kard: 1. ERŐS Abigél 3. DECSI Boróka |
| Serdülő Fiú kard: 3. POÓR Botond 5. Dancsok Levente 7. Erős Ágost 8. Lontay Szabolcs | Újonc Lány kard: 1. ERŐS Abigél 8. Mátyus Mira |
| Serdülő Lány kard: 1. SZEPESI Hanga 3. KUN Bora 6. Mátyus Mira |






