Véget ért a tanítás. A Vívópalotában szokásos módon immár 12. alkalommal készülődnek az ifjú sportreménységek vívóbemutatójukra.
Az iskolai kezdő csoportok tagjai először lépik át impozáns épületünk küszöbét lábmunka vizsgájukra készülvén. A haladók négy csoportban karddal vonulnak fel s van aki már teljes felszerelésben végzi feladatait. A közvetlen versenyzés előtt állók tusra vívják a szépszámú közönség előtt kiélezett csatájukat.
Felvonulnak ifjú bajnokaink, érmeseink Országos bajnoki dobogósaink. Végül pedig az Európa és Világbajnokságok 2020-as kertvárosi sportolók Szabó Marci, Baaken Matyi, Kern Bia.
Már csak az edzőpéldakép Decsi Tamás olimpiai szerepléséért szorítunk az év versenyei lezajlottak.
S kezdődik a nyár, az edzőtáborokkal…..
„Lehetett volna…
„Lehetett volna, mégsem az lett…”
Illések és pofonok
Pofon volt a javából elképzelt terveink, álmaink vágyaink módosultak. Feladni azonban nem kell őket. Az élet aprópénze ott van a zsebünkben: A TANULSÁG!
Legyünk figyelmesebbek, óvatosabbak, körültekintőbbek egymás és önmagunk iránt!
Örömmel tekintsünk kis-nagy örömeinkre!
Éljen az Élet, az újrakezdés, a KVSE, a magyar kardvívás!!!
Hitünk nem szűnt pillanatra sem, s nehéz körülmények között is fejünk felett tartottuk kardjainkat.
Köszönet edzőink leleményes kitartásának!
Edzéseink folytatódnak s zajlanak egész júniusban az eddigi rendszerben.
Július és augusztus az edzőtáborok ideje.
Vidéki táborunk ez évben kimarad a nyári kínálatból, ám az egész napos erzsébetligeti lehetőség minden tagunk rendelkezésére áll.
Kérjük heti csoportbeosztásokra való tekintettel ezen a héten mindenki jelezze részvételi szándékát, hogy az esetleges második heti jelentkezéseket rendszerezhessük, létszám függően.
Az adott heti tábor befizetésékre az első nap a helyszínen készpénzben kerül sor az ismertetett szempontok alapján.
Amennyiben eddigi információinkból valami kimaradt, forduljanak bizalommal edzőinkhez.
Táboraink edzői beosztásánál igyekszünk figyelembe venni az évközi csoportok vezetőit!
Nyármúltával pedig rendhagyóan tekintsünk az őszre, mint tavaszra s bár kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, tudjuk ezt epheszoszi Herakleitosz óta, kívánom hasonló mederben folyjanak dolgaink a kertvárosban, mint az elmúlt évtizedek hétköznapjaiban és ünnepeiben egyaránt!
Évzáró 2017 júniusában:
Decsi István
KVSE Elnök