Covidzáró kardévzáró a KVSE-ben!

Három év után ismét megtelt érdeklődő vívásszeretőkkel a Vívópalota!
Edzőink és sportolóink a Rákóczi és a Vívóinduló ütemére vonultak be.

Legifjabbak lábgyakorlata megkülönböztetett figyelmet hozott ezúttal is, az érdeklődés a következő csoportjaink kardcsörtetése alatt csak fokozódott, ezután legjobbjaink elismeréseket vehettek át, értő közönségünk felcsattanó tapsa közepette.

Bajnokok, érmek, helyezettek volt belőlük bőven!

Újra benépesültek az idén a vívópástok. A kertvárosi vívók jelene bővelkedik sikerekben s ifjú egyesületünk már a múltra is büszkén tekinthet vissza. A bíztató jövőt pedig e négy betű rejti: KVSE

S akkor utóiratként még egy jó hír a jelenből: az évzáró végeztével visszatértem a miskolctapolcai edzőtáborba, ahol az EB felkészülését végezte a magyar kardválogatott.
Itt sor került az egy éve tartó gombfootball torna döntőjére, ahol a Honvéd győzedelmeskedett 3:2-re aranygóllal, amit Puskás Öcsi szerzett, minden résztvevő edző óriási örömére.

Manager Decsi István