A világ két legjobbja harcolt egyetlen találatért, mely a 2019-es kard csapatverseny volt hivatott eldönteni!
A tust OH San Guk vitte be, így a mieinknek végül az ezüstérem jutott.
Ezen az estén a sportág minden szépségét láthatta a mintegy négyezres nézősereg. Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Oh San Guk, Gu Bon Gil, Kim Junho, Ha Han Sol. Nyolc vívóklasszis parádéja. S amíg az utolsó tusig eljutottunk…
A selejtezők ellenfelei után a négy közé jutásért Irán volt a magyarok ellenfele. S bár az ukrán zsűri okán itt dr. Decsi Tamás vívására nem kerülhetett sor, nem is volt rá szükség a találkozó 45-29-es döntő fölényt hozott.
Annál inkább szükség volt rá az elődöntőben az olaszok legjobbja Samele ellen állt be a fáradó Gémesi helyére!
Parádés találatokkal őrizte az előnyt, amit Szatmári növelt, majd Áron hűtötte le végleg a hőzöngő olaszok kedélyeit.
45-38 es már készülhetünk a világbajnoki döntőre.
A zsűripáros elfogadhatónak ígérkezett, ám valami összezavarta őket talán éppen saját ítéleteik. Jó néhány nyilvánvaló tévedés történt csapatunk terhére. A változatos, parádés mérkőzésen a mieink mindent elkövettek a sikerért. A KVSE versenyzője ezúttal is az utolsó körben állt be, mint oly sokszor.
Gu Bon Gil ellen, aki egész nap remek formában vívott. Az egyenlő küzdelemben itt is született két hibás zsűriítélet. Ám az utolsó mérköltözésen Szilágyi extrát nyújtott a tomboló Csarnokban. Már megnyerte találataival az asszót ám végül más döntés született 2019-ben Budapesten.
Az utolsó tust a koreai világbajnok adta.
“És hull csak hull reánk ezüsteső” (Bródy J.)
EB Düsseldorf 2.hely
VB Budapest 2.hely
Decsi Tamás a nehéz pillanatokban is bizakodva búcsúzott az értő, megértő közönségtől!
Jövőre Tokióban az aranyért indulunk!
“Mondottam ember küzdve küzdj és bízva bizzál” (Az Úr XV.)