A németek legyőzésével bronzérmes lett a Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád összeállítású kardválogatott!
A kitűnő egyéni eredmények után csapatban is jól teljesítettek a magyar fiúk. A belga csapat legyőzésével 8 közé, majd a franciák után a legjobb 4-be jutó csapat a későbbi győztes oroszoktól kapott ki, majd magabiztos győzelemmel szerezte meg a harmadik helyet. Decsi Tamás ezzel hatodik világverseny érmét szerezte kertvárosi színekben, összesítésben ez volt a jubileumi huszadik.
Pár nap pihenést követően elkezdődik a lipcsei világbajnokságra való közvetlen felkészülés. Akárcsak 11 évvel ezelőtt VB helyszínünk ismét a német vásárváros. Decsi Tamás akkor a VB alatt egyetlen vereségét Yakimenko (RUS) ellen szenvedte el a nyolc közé jutásért. A csapatmérkőzések során hiába maradt veretlen, csak tizedik hely jutott. Lesz alkalom a visszavágásra akár Yakimenko ellen is, hiszen az akkori mezőnyből az olasz Montano és a francia Anstett mellett ők négyen tartják a lépést a nemzetközi kardmezőny élvonalával.
Hajrá Magyarország!!! Hajrá KVSE!!!