Hajszálon múlott a házi döntő, Turny Bátor 14-re a 4 között a későbbi győztestől, Szabó Marci 13-ra a 8 között az ezüstérmestől kapott ki.
Bátor így a dobogó harmadik fokára állhatott, Marci pedig kicsit szomorkodhatott hetedikként a nyolcvannégy fős népes mezőnyben.
A nyolc kertvárosi közül Miszti Gyuri állt még a legtovább harcban, őt a 16 között éppen Turny Bátor búcsúztatta a versenyből..
Másnap a csapatversenyen a címvédő KVSE magabiztosan menetelt a 18 csapatos mezőnyben a fináléig, legyőzve a Kárpáti, az UTE, majd a Vasas csapatát.
A döntőben azután a BVSC visszavágott a Kertvárosiaknak a tavalyi gyermek, s az idei serdülő győzelmünkért.
Sebaj, legközelebb megint mi jövünk! Turny Bátor a serdülő csapatarany után újonc egyéni bronzzal és csapatezüsttel tette teljessé éremgyűjteményét.
Második csapatunk is győzelemmel zárta a versenyt, míg a lányok első mérkőzésük után köszönthették egymást győztesként.
Utolsóként júniusban a legfiatalabb gyermek korosztály méri össze majd erejét.
Fegyvernemünk legjobbjai a madridi bronzérem után az idény utolsó GP-én utaznak Moszkvába, majd következik az EB Tbilisziben, s a VB Lipcsében idén is Decsi Tamással a soraiban.
A kadettek és a juniorok már a 2018-as évre válogatnak. Kern Bianka 2. lett a junioroknál, Baaken Matyi kadettben 5., juniorban 6. helyen végzett.
Mindkettőjükért szurkolhattunk az éves válogatóversenyeken és remélhetően majd a világversenyeken is.
Eredmények:
újonc OB, CSB
III. Turny Bátor
VII. Szabó Marci
kadet kard válogató
V. Baaken Matyi
junior kard válogató
II. Kern Bianka
VI. Baaken Matyi
felnőtt kard
Madrid VK 2017
III. Magyarország