A tavaly Budapesten hasonló címen megrendezett U14-es viadal ebben az évben a Török világvárosban zajlott le fiataljaink részvételével.
Decsi Hunor ezúttal elizgulta a versenyzést, igazából nem volt rá oka eddigi eredményei alapján, kerüljön ez a verseny a kivételek kategóriájába.
Farkas Zétény jó csoportkör után hasonlóan leblokkolt a direkt táblán.
A lányoknál Kardos Amira jól menetelt. Mindössze egy találattal kapott ki későbbi ezüstérmes Olasz ellenfelétől, s végül a 6. helyen végzett! Jövőre akár hovatalos EB-vé is válhat a korosztály számára.
A legjobb utánpótlás egyesület kardvívásban a KVSE. Bravó kertvárosi fiúk, lányok. 10 arany és még 7 érem, valamint számos döntős helyezés. Mintegy 100 fős lelkes nézősereg tapsa közepette tartották bemutatójukat a XVI. kerületi ifjú tehetségek. Polgármesterünk Kovács Péter méltó szavai után vehette a serleget Rácz Brigitta EB ezüstérmesünk és Decsi Hunor a reménységek legjobbja.
Még 25 név hangozhatott el az évközi versenyeken döntős helyezést szerzők felsorolásában. S akkor a Bajnokok és helyezettek lajstroma.
A 10 OB aranyar szerzők:
Egyéni:
DECSI Hunor, KUN Bora, DECSI Linda
Csapat:
Gyermek fiú csapat: DECSI Hunor, DANCSOK Levente, ZÁM-ELEKES Zoltán, POÓR Botond Gyermek lány csapat: KUN Bora, SZEPESI Hanga, MÁTYUS Mira, BAJZÁT Babett Újonc fiú csapat: DECSI Hunor, LIU Mike, FARKAS Zétény, POÓR Botond Újonc Lány csapat: KARDOS Amira, NEMESTÓTHY Gerda, SZEPESI Hanga, TIMÁR Anna Serdülő lány csapat: DECSI Linda, SZEPESI Emília, KARDOS Amira, ROMFA Dóra Kadet fiú csapat: BÁNHÁZI Bulcsú, SZEPESI Vince, PSZOTA Ákos, KONG Lingyu
Diákolimpiai aranyérmeseink:
MOLNÁR Miksa, GÁL Marcell, LIU Mike DECSI Boróka, SZEPESI Hanga, DECSI Linda
A korosztályos versenyeken már résztvevő ifjak mellet sok ifjú tehetség bontogatja szárnyai!
Még nem gördűlt le a függöny, jön az U’!-es EB a hétvégén Isztambúlban. SZeptembertől pedig jöhetnek a következő idény reményei.
Decsi Hunor és Kun Bora egyéni bajnok. Kertvárosi döntőseink csak klubtársaktól kaptak ki, Dancsok Levente 3., Poór Botond 5., Szepesi Hanga 6. Társaik remekül helytálltak.
A csapatversenyek vasárnap igazolták korosztályuk erejét.
Fiú kard csapat:
1. hely KVSE ( Decsi Hunor, Dancsok Levente, Poór Botond, Zám-Elekes Zoltán )
1. hely KVSE ( Kun Bora, Szepesi Hanga, Mátyus Mira, Bajzát Babett )
Kertvárosi Bajnokok!
Összesen 10 arany U13, U14, U15, U17 korosztályban, mellé 7 további érem. Példátlan, de megérdemelt, edzőink munkájának fényes dícsérete!
Rácz Brigitta Kadet EB ezüstje után, június végén az U14-es isztambúli EB-n három versenyzőnk (Decsi Hunor, Farkas Zétény, Kardos Amira) küzd a magyar sikerekért.
Mai napon a “B” csoport küzdelmeire került sok a BOK csarnokban megrendezett diákolimpiai hétvégén. A KVSE versenyzői folytatták, ahol az “A” csoportosok elkezdték. Remek győzelmeket aratva növelték a megszerzett érmek számát.
Az egyéni sikerek után, a csapatversenyek következhettek. A fiúk ebben a korosztályban fiatalabbak voltak ellenfeleiknél, de ez nem jelentett számukra akadályt. A döntőbe jutásért Decsi Hunor remekül koncentrált az utolsó találatra és adta be 44-44-es állásnál! Remek ezüstérem, de a következő korosztályban, aranyérmek várhatóak!
Hajrá Kertváros, hajrá kardvívás!
KOVÁCS Kristóf, DECSI Hunor, GARCIA-M Javier, LIU Mike
A lányok aranyosak!
Az egyéni után a csapataranyat is elhoztuk. Nem történt meglepetés. Szerencsére!
A KVSE a kardvívás példaképe minden korosztályban!
Ennyi versenyzőnk jutott a legjobb 8 közé összesen, a fiúknál és a lányoknál, remek teljesítményt nyújtva, de a dícséret a többi kertvárosinak is szól, akik végig küzdötték a mai napot.
A fiúknál Decsi Hunor és Garcia-Megyesi Javier volt döntőben.
A lányoknákl Szepesi Emília csak 1 tussal maradt le az éremről. Kardos Amira ebben a korosztályban először érmes, Decsi Linda pedig az ötöshöz egy csillagot is odatett, magabiztosan megszerezett bajnoki címével. Első versenyét nyerte sok-sok érme mellé, tovább emelve a Kertvárosiak jóhírét.
A holnapi csapatversenyen további érmeket várunk legjobbjaintól.
Vasárnap került megrendezésre a vitéz korosztály versenyének második állomása. Ismét remekül helytálltak fiataljaink. Klubunkat öt versenyző képviselte, remek győzelmeket szerezve a megszokottól eltérő csoportkörös lebonyolítási rendszerben.
Vitéz fiú kard:
3. hely Garcia-Megyesi Imanol 7. hely Markos Norbert 10. hely Prágai Gergő
Születésnapján köszönti a Kertvárosi Vívó Sport Egyesület Decsi Andrást klubunk mesteredzőjét.
Az elmúlt évtizedben a magyar kardválogatott és Szilágyi Áron edzőjeként 2016-tól egészen a párizsi olimpiát megelőző 1 hónapig irányította a felkészülést.
Ez idő alatt 20 alkalommal állhattak sportolóink dobogóra Olimpián, Világ- és Európabajnokságon, 7-szer csendült fel a győzteseknek járó himnuszunk.
Jekelfalussy Piller György után a magyar kardvívás 120 éves történetének második legeredményesebbje, a magyar kardválogatott vezető mestereként.