Az U14-es korosztály számára idén először került megrendezésre az Európai Ifjúsági Vívó Fesztivál. A versenynek a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai Sportközpontja adott otthont. A Kertvárost Vívó Sport Egyesületet 8 fiatal képviselte 2010-2011-es korosztályokból. Színvonalas rendezés mellett, kitűnő helyszínen szerezhettek újabb tapasztalatot fiataljaink a nemzetközi versenyek küzdelmeiből, hangulatából. KVSE vívói közül a legjobb eredményt Szepesi Emília érte el, aki ezüst érmes lett.
A tegnapi napon a kard szakágvezető olimpiai csapatösszeállítási javaslatát egy újonnan létrehozott nem szakmai alapú társaság elvetette. Helyette a jelenlegi szövetségi kapitány, bizonyos Boczkó Gábor, volt párbajtőröző ötletét támogatta. Ezzel az Európa és Világbajnok csapatból kikerült Dr Decsi Tamás, az olimpiát megelőző néhány héttel. Lelkük rajta, akik ebben részt vettek. Decsi András azonnali hatállyal lemondott. A magyar sport elmúlt nyolc évének kiemelkedő edző egyéniségét késztették dicstelen távozásra! Megérte? A magam részéről maradok a KVSE vezetője. Várjuk a vívni vágyó fiatalokat. Reméljük őket, majd egy más szövetségi vezetés várja.
Miközben a kertvárosi fiatalok hagyományos évzárója zajlik, ezen a csütörtöki délutánon, jómagam a baseli EB egyéni versenye után éppen hazatérőben, lekésem fiataljaink látványos bemutatóit évközi Országos bajnoki sikereiknek méltatását!
Az EB nem hozott bajnokainknak látványos egyéni sikereket (a csapatverseny még hátra van) ám a fő verseny a párizsi olimpia már lőtávolban legjobbjainknak. Áron EB formája biztató volt az olimpiát megelőző kontinens viadalok tekintetében. Szatmári András sérüléséből épülőben az EB-t kihagyta, helyére a tartalék Rabb Krisztián került. Sajnos a KVSE kiválósága Dr Decsi Tamás derékfájdalma miatt a csoportkörben visszalépni kényszerült. Negyedévszázados felnőtt küzdelmei során erre most került először sor. Reméljük a csapatversenyre állapota javulni fog. Egy hónap múlva jöhet a csúcstámadás!
Fiataljaink is csúcsra jártak ebben a vívóidényben, tükrözte ezt a húsz megszerzett bajnoki érem! Idény arany is jutott Bácskay Kincsőnek serdülő egyéniben, illetve Decsi Hunor gyermek korosztályban diadalmaskodott. Nyert a gyermek fiú kardcsapat meggyőző fölénnyel. (Decsi Hunor, Farkas Zétény, Dancsók Levente, Liu Mike) Rácz Brigitta ezüstérmet szerzett a csapattal a kadet EB-n. Péch Kornél a junior Eb-n és VB-n állt helyt, Beviz Dorottya az U23-as EB-jén volt a magyar csapat legjobbja. Évközi eredményeink alapján, idén is nyolcan nyerték el a KVSE kiváló sportolója érmet. (Kardos Amira, Szepesi Emília, Decsi Linda, Bácskay Kincső, Rácz Brigitta, Bánházi Bulcsú, Decsi Hunor, Liu Mike) Bácskay Kincső a reménységek kupáját viheti haza egy évre. A legjobb kadet-junior, ezüstérmével, Rácz Brigitta lett. A korosztályokban a gyermektől a felnőttig, a tizenkét versenyszámban, egy klub volt, amely minden alkalommal négy közé jutott. Várjuk a helyes megfejtéseket!
Húsz érmet szereztek sportolóink az ez évi Országos Bajnokságok során, mely a hétvégi Gyermek OB-val zárult. Decsi Hunor vezérletével magabiztosan nyertek a fiúk, akik az egyéniben is kitettek magukért, 1. 3. 7. hely.
hely KVSE (LIU Mike, DECSI Hunor, FARKAS Zétény, DANCSÓK Levente)
hely DECSI Hunor
3. hely FARKAS Zétény
7. hely DANCSÓK Levente
A fiúk bearanyozták a lányaink ezüstjét.
2. hely KARDOS Amira 7. hely KUN Bora
2. hely KVSE (TÍMÁR Anna, KARDOS Amira, KUN Bora, SZEPESI Hanga)
Az OB hétvégéje volt sportágunk havi évadzárója felnőtt kardvívóink számára. Legjobbjainknak még hátra van a baseli EB, ahová Szatmári András sérülése miatt még elképzelhető, hogy tartalékos összeállításban lépnek pástra Európa és Világbajnokaink. Fontos, hogy Párizsra mindenki a legjobb formájában, egészségesen lépjen pástra és folytassa Decsi András vezetésével az elmúlt évtized rendkívüli sikersorozatát.
Kertvárosi klasszisunk Dr Decsi Tamás ezúttal is bejutott a nyolcas döntőbe, ahogy az elmúlt negyedszázadban rendszeresen (egyszer a 16 között Szilágyi Áron állította meg). Ezúttal is ez történt, a négy közé jutásért Szilágyi Áron Vasas – Dr Decsi Tamás KVSE 15-12. S most ha nem is, de korábban 12-szer sikerült dobogóra állnia. A bajnokságokon soha nem kapott ki egyéniben, csak válogatott csapattársától.
Mindkét csapatunk bejutott az idén is a 4 közé, akárcsak az összes korosztályban. Érmek sora mellett egy negyedik hely is becsúszott, az arany viszont csapatban még várat magára, talán csak a következő hétvégéig. Egyéniben 1. Bácskay Kincső Serdülő OB. Kincső a Felnőttek között is érmes lett társaival.
2024. Felnőtt OB 3. KVSE
Bácskay Kincső Rácz Brigitta Beviz Dorottya
Beviz Dorottya egyéniben két tussal kapott ki a későbbi győztes debreceni Battaitól a nyolcért. Szép volt lányok.
A fiúk is remekül küzdöttek, végül Dr Decsi Tamás vezette csapatunk 1 tussal maradt alul a bronzért az UTE ellen! Péch Kornél jól és bátran vívott egész nap, Fülöp Zsombor is helytállt, Baaken Mátyás is megvillantotta technikai tudását parádés találatokkal.
Baaken M., Decsi T., Péch K., Fülöp Zs
Lesznek itt még érmek a jövőben. A KVSE az egyetlen kardklub a fiúknál és lányoknál, akinek csapatai 2024-ben a Csapatbajnokságokon rendre négybe jutottak. A gyermek bajnokságok után összegezzük vívóidényünket. Az évzárón pedig találkozhatunk érmeseinkkel, illetve utánpótlásunkkal, akik bemutatót tartanak az eddig tudásukról, hogy aztán kellő szorgalommal ők is kövessék elődeik példáját.
Egyéniben egy szoros győzelem (spanyol) majd hasonlóan szoros vereség (román) ellenféllel szemben Dr Decsi Tamás részéről. Decsi András versenyzője Szilágyi Áron ezúttal a 16-ig jutott. Péch Kornél feljutott a főtáblára, felnőtt versenyen először. Hajrá jövőre az utolsó junior évben! Csapatunk bronzérmes lett, állócsillag a magyar sport egén, Decsi András vezetése alatt az elmúlt 9 évben! A sérült Szatmári helyett a fiatal Rabb Krisztián mutatkozott be jól! Az olimpiát megelőző svájci EB következik!
A hétvégén az újonc korosztály Országos Bajnokságával folytatódtak a küzdelmek. A négy versenyszámból 4 éremet és egy döntős helyezést értek el a Kertvárosiak.
Az újonc fiúk csapatversenyén a Kertvárosi fiatalok magabiztos vívással és harcias küzdelemmel ezüstérmesek lettek.
Újonc fiú csapat:
2. hely KVSE (Decsi H., Kovács K., Farkas Z., Liu S.)
Az újonc lány egyéni küzdelmeiben Kertvárosi lányaink két bronz és egy ötödik helyezést értek el.
Újonc lány kard:
3. hely DECSI Linda
3. hely SZEPESI Emília
5. hely Kardos Amira
A hétvége záró versenyszámában, újonc lány csapat, csak úgy mint egy héttel korábban a serdülő bajnokságon, most sem bírtak lányaink a Vasas csapatával, s lettek így ezüstérmesek.
Újonc lány csapat:
2. hely KVSE (Decsi L., Szepesi E., Kardos A., Varró D.)
6. hely KVSE 2. (Tímár A., Romfa D., Kun B., Kerekes-Deák D.)
A hétvégén elkezdődtek a reménység korosztályok szezonzáró Országos bajnokságai. Ezen a hétvégén elsőként a serdülő korúak, egyéni és csapat versenyszámait rendezték Gödöllőn. A négy versenyszámból 5 érem és három döntős helyezést értek el a Kertvárosiak.
Szombaton délelőtt a serdülő fiúk versenyszámával kezdődtek meg a küzdelmek. Bánházi Bulcsú magabiztos vívással bronzérmes. Garcia-Megyesi Javier is a nyolcas döntőbe jutott. Neki klubtársaival kellett szoros csatákat vívnia, először Kazsimér Lacival a 16-ért, majd Decsi Hunorral a nyolc közé jutásért.
Serdülő fiú kard:
3. hely BÁNHÁZI Bulcsú
8. hely GARCIA-MEGYESI Javier
Délután a lányok következtek, akik megannyiszor bizonyították meghatározó szerepüket az évközi korosztályos versenyeken.
Serdülő lány kard:
1. hely BÁCSKAY Kincső
3. hely SZEPESI Emília
5. hely DECSI Linda
8. hely DUDÁS-GYÖRKI Réka
Vasárnapra maradtak a csapat versenyszámok, ahol fiú és lány csapatunk egyaránt ezüstérmesek lettek.