200 éves az első vívótanoda,
70 éves Decsi István, a KVSE alapító elnöke.
2025. november 21-én délután 17:00 órától a megújult vívópalota falai között baráti körben ünnepelhettük évfordulóinkat.
A bejárati dísztáblák között a KVSE edzőinek fotói köszöntik az előtérbe belépőket, ahol a falra tekintve vívósportunk múltjának legkíválóbbjait láthatjuk.
Megújult helyszínünkön a Kertvároshoz szorosan kapcsolódó sikerek, jelen korunk eredményei, s a korábbi bajnokok sikereire nézhetünk.
Az ünnepélyre egybegyűlt baráti társaság jó hangulatban, végig reagálva figyelte a mintegy másfél órás műsort, melynek keretében kerületünk polgármestere, Kovács Péter, felidézte a klub alapításának kezdetét, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő az épület hajdani romos állapotáról, s a mostani csillogó pástokról beszélt. Fábián László MOB főtitkár a Decsi Klán működését, a magyar sportban három generáció vonulatában méltatta. Az egyéni sikerek mellett végül Szekeres Pál, európai parlamenti képviselőnk a Decsi családhoz fűződő fél évszázados barátságáról anekdotázott, az értő közönség derültsége és tapsa közepette. A műsort Kembe Sorel, Decsi István első olimpikonja vezette laza természetességgel.
Sor került a kardvívás látványos akcióinak bemutatására, mely során Decsi Tamás magabiztosnak tűnő vezetése után végül az utód, Decsi Hunor győzelmét hozta, és ismét szólt a taps.
Majd a legendás hajdani bajnok, Dr. Torday Kálmán búcsúztatta az elmúlt negyedszázad / na jó, legyen inkább 120 év / kiválóságát, Dr Decsi Tamást, átadva családja ősi kardját baráti méltatása jeléül.
A hangulat ezután az asztalok mellett a poharazgatások közepette tovább emelkedett. Decsi István, a KVSE elnöke asztaltól-asztalig járva előadott vagy 70 / korához illő / történetet.
Az idő előrehaladtával már csak a keménymag maradt, majd éjfélt ütött az óra, s ettől a pillanattól a KVSE vezetőedzője Dr. Decsi Tamás.
A műsor során már elhangzó KVSE induló dallamára zárt az ünnepség.
Nincs itt mese, KVSE!









